Theodore Roosevelt szerint „nem a kritikusok számítanak, hanem csak az, aki éppen az arénában van”, az az ember „aki tud lelkesedni, és ismeri az önfeláldozást”.

A 70-es évektől kezdve, amikor a környezetvédelem, mint olyan - Roosevelt szavaival élve - küzdőaréna lett, a konzervatívok csupán, tisztelet a ritka kivételnek, a külső kritikusok pozícióját foglalták el. Többségük még az arénába se ment be, helyette inkább fizették a (politikai) számlát, sokan talán azt sem tudták, hogy mit is tartalmaz a „környezetvédelem” nevében kifizetett számla. Az idő múlásával ugyan egy-egy konzervatív politikus beszállt a küzdelmekbe, de szigorúan csak önszántából és egyéni alapon, ahol még figyelemre méltó eredményeket is értek el, ám a mögöttük lévő pártok, továbbra is csöndes figyelemmel (méla unalommal vagy pozitív érdektelenséggel?) tekintettek tevékenységükre.

Természetesen a képletes aréna egyre zsúfoltabb lett, új „csapatok” alakultak, aztán a küzdelem is szervezettebbé vált, majd megjelentek az első árusok is, és a „mezekre” reklám került – ekkor hirtelen mindenki megértette: ez üzlet (!), itt még pénzt is lehet keresni az önfeláldozással, helyenként nagyon sok pénzt. Főleg akkor, ha a megszerezhető források túlnyomó része a (csendes és kritikus) többség által befizetett közpénzek újra fel- és elosztásából származik, avagy lehetőség nyílik a közpénzek elosztását felügyelő döntési pozíciók megszerzésére.

Jó példa erre a német Zöldek (Die Grünen) előretörése, akik két egymást követő parlamenti ciklusban is (1998-2005) kormányzó erőként léphettek fel Németországban, mindössze 6,7 és 8,6 százalékos választási eredményükkel. A hatalomra kerülés után – a koalíciós szerződésnek megfelelően – azonnal leállítatták az egész német atomprogramot, a teljes nukleáris kutatás-fejlesztést, valamint annak szakképzési rendszerét, és elérték, hogy Európában egyedülálló módon törvényerőre emelkedjen az atomerőműi villamos áramtermelés végleges befejezése (igaz, az átmeneti idő olyan hosszú, hogy ki tudja még mi minden történhet az utolsó szó jogán).  
 
(Részlet. A fejezet teljes terjedelemben a könyvben olvasható)