Eltekintve attól az általánosítástól, hogy a környezetvédelem valószínűleg egyidős az emberiséggel, és attól a közhelytől, hogy az ember, tettei miatt, magában hordozza a környezetvédelem szükségességét, megállapíthatjuk, hogy a környezetvédelem lényegében az ókorig nyúlik vissza. Az első környezeti (jobbára közegészségügyi eredetű) problémák a nagyobb városokban jelentkező szemét- és szennyvízkezelés, valamint az energiaellátás körül forogtak. Erről tanúskodnak a ránk maradt római kori bonyolult szennyvízrendszerek, a kőbe zárt hulladék hegyek és a gondosan megfogalmazott jogszabályok.

Az igazi, a mai értelemben vett, környezeti problémák a XIX. századi népességrobbanást követően léptek fel. A szennyvízkezelés-, a hulladékfeldolgozás- az energiaellátás problémái, egyáltalán az urbanizálódással járó feladatok megsokszorozódtak, a XX. század végére pedig, a növekedés korlátainak[1] megfelelően, lassan kezelhetetlenné váltak. A modern kor első természetvédelmi programjai, törvényei, az első parkok, állatkertek és arborétumok az 1870-es évek elején alakulnak ki. 1892-ben alakult meg a híres Sierra Club az USA legrégebbi és ma is működő környezetvédelmi szervezete. Az 1900-as évek elején pedig kialakul, majd egyre népszerűbb lesz egy új túrázási mód Európában, az úgynevezett társas hegymászás (social hiking), amely a természettel szorosabb, tudatosabb kapcsolatot és élményt keres, vagy ahogy akkoriban fogalmaztak: kellő szociális érzékenységgel közeledtek a természethez. Ez volt a szervezett természetjárás, a romantikus természet-védelem kezdete.

A világháborúk pusztítása és borzalma - különösen, amit ember hajtott végre embereken épületeken és kulturális értékekben - relativizálta a környezetben, a természetben okozott károkat, pedig azok is jelentősek voltak. A szőnyegbombázások, az aknazárak, a felperzselt föld, az ehető állatok kontroll nélküli levadászása egészen az állatkertek felevéséig hatalmas pusztítást vitt végbe a biodiverzitásban.

(Részlet. A fejezet teljes terjedelemben a könyvben olvasható)

[1] Utalás a Római Klub „ A növekedés korlátai” című jelentésére (1972).