A hazai környezet- és természetvédelem jogszabályi gyökerei a XV. századig nyúlnak vissza, kis túlzással az mondható, hogy Luxemburgi Zsigmond királyunk 1426 évi rendelkezése a kíméletes erdőhasználatról, a magyar természetvédelem kezdete. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az ezt követő rendelkezések, beleértve II. Lipót 1790-es dekrétumát az erdők védelméről, mind-mind a természeti javak (folyók, bányák, erdők) tulajdon- és használati joga körüli viták miatt születtek, nem pedig a természet értékeinek megőrzése érdekében.

Ezzel szemben I. Ferenc császár 1807-es dekrétuma, amelynek 24. cikke az erdőirtásokkal foglalkozik, viszont már a rablógazdálkodás megtiltása és a talajerózió megállítása érdekében született. A mai napig vitákat vált ki Széchenyi Istvánnak a Duna teljes hosszában hajózhatóvá tételére érdekében folytatott erőfeszítésének környezeti- és természeti szempontból való értékelése, melyet, mint királyi biztos, tíz éven át vezetett a mellette dolgozó Vásárhelyi Pállal, aki 1846-ra elkészítette az árvizektől sújtott Tisza szabályozásának tervét is. Érdekes kordokumentum az 1848-ban született proklamáció, melyet Lombay Imre Pestváros helyettes főkapitánya jegyez „a levegő tisztátalanságáról, a szemét, és az egyéb rondaság elszállításáról.”

(Részlet. A fejezet teljes terjedelemben a könyvben olvasható)