Az alábbi fejezetben arra teszünk kísérletet, hogy összehasonlító elemzést végezzünk a meghatározó politikai erők zöldpolitikai sajátosságait illetően, mégpedig a Zöld konzervativizmus talaján állva, és a gyakorlati problémamegoldás nézőpontjából kiindulva. Mint európai parlamenti képviselő az EP Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságának, valamint később az Éghajlatváltozással foglalkozó Ad hoc Bizottságának tagjaként számtalan esetben volt lehetőségem közelről is tanulmányozni a politikai szekértáborok között zajló „politikai játékok” természetét és abból néhány fontos következtetést, megfigyelést leszűrni. Így a következőkben néhány olyan gyakorlati, konkrét ütközési pontot fogunk áttekinteni, amelyek révén és kapcsán szemléletesen bemutatható a nagy politikai tömbök egymástól eltérő zöldpolitikai szemlélete.
Kötelező szabályozás vagy sem?
Az egyik, talán leggyakrabban előforduló pártpolitikai ütközési pont az uniós szabályozások ellátása, kiegészítése kötelező célszámokkal (az úgynevezett binding targets). E hangzatos megnevezés alatt azt a döntési dilemmát kell értenünk, hogy egy jogszabály tartalmazzon-e explicit módon meghatározott uniós szintű és léptékű célszámokat, avagy a teljesítés, a megvalósulás dimenzióinak kialakítása a tagállamok fennhatósága alá, vagy akár a piaci mechanizmusok önszabályzó hatáskörébe kerüljön.
A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az európai Zöld Pártok nem ritkán még a saját maguk (öko-fundamentalista) filozófiájával is szembefordulnak, és inkább elfogadják az erős és kötelező szabályozás, az egyértelmű célszámok rendszerét, inkább támogatják az erős és büntetni kész Európai Uniót, hovatovább, már-már rendpárti „köntöst” öltöttek – csak azért, hogy az adott környezetvédelmi, környezetpolitikai problémára törvényi szabályozást találjanak. Az elmúlt évek jellemző gyakorlata volt az Európai Parlamentben, hogy az európai Zöld Pártok képviselői szinte mindig a kötelező uniós határértékek és a kötelező protokollok érdekében lobbiztak, míg a konzervatívok csupán a célok, s az irányok kijelölését szerették volna látni a törvénytervezetekben, miközben a megvalósítás módszereit inkább a piaci mechanizmusokra, a helyi adottságokra és általában a „hétköznapok bölcsességére” bízták volna.
(Részlet. A fejezet teljes terjedelemben a könyvben olvasható)