A zöld gazdaság – s vele összhangban a zöldipar – természetesen már létező alakzat, feltételezve, hogy továbbra is a már korábban kidolgozott fogalmi rendszer keretei között maradunk.[1] Ám mielőtt továbbhaladnánk, csupán a már elhangzottak felfrissítése érdekében foglaljuk össze, mit is értük a „zöld gazdaság” fogalma alatt.
A Zöld Gazdaság meghatározása
A „zöld gazdaság” elnevezés alatt egy új gazdaságszervezési és fejlesztési modellt értünk, mintsem az egyes zöldipari ágazatok numerikus összességét. A zöld gazdaság egyfajta „váltómodellt” kíván alkotni a jelenlegi „fekete” gazdasággal szemben, amely a második ipari forradalom vívmányait kihasználva, szinte kizárólagos módon a fosszilis energiahordozók felhasználására épül.
Figyelembe véve a klímaváltozás ellen harc követelményeit is, a zöld gazdaságot nevezhetjük alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaságnak is, lévén célja nem más, mint a „fekete világ” által megbontott környezeti egyensúly (a kizökkent világ) helyreállítása, és egy új, fenntartható fejlődési modell hosszú távú felépítése. Ebben az értelemben tehát a „zöld gazdaság” fogalma és tartalma programatikus megújulást is jelent.
Szerkezetét tekintve a zöld gazdaság magját (és egyben termelési bázisát) a zöldipar alkotja, ehhez kapcsolódnak a pénz- és tőkepiaci -, továbbá a legkülönfélébb fejlesztési (intézményi és állami) források immáron önálló „zöld szegmense”, valamint a piac egészének működtetéséhez szükséges kodifikációs folyamatok, koordinációs mechanizmusok és intézmények. A zöld gazdaság – magától értetődő természetességgel – a nemzetgazdaság egészének része, következésképpen az nem tekinthető semmiképpen sem valamiféle alternatív gazdasági rendszernek.
Noha a zöld gazdaság, mint olyan, legalábbis részleteiben létezik, ennek ellenére mégsem állíthatjuk azt, hogy a rendszer már működőképes is lenne. Éppen a szerkezeti alkotórészek egymástól eltérő fejlődési történetéből és üteméből következik, hogy a zöld gazdaság – világszerte, hazánkat is beleértve – ma még egy kicsiny, és sajátos formájú amőbára hasonlít.
Már léteznek olyan részei, melyek az elmúlt évtizedekben jelentősen megerősödtek, izmossá és (tőke)erőssé váltak – mint például, a környezettechnológiai iparágak –, mások még csak nemrég lépték át az önálló élet küszöbét (megújuló energiák, energia-hatékonyság) és vannak olyan részek is, amelyek ma még – legalább is idehaza - csak az „embrionális” állapotnál tartanak (zöld banki- és pénzügyi szolgáltatások, zöld média, avagy a zöld innováció). ...
Feltételrendszer
A globálisnak mondható világgazdaság szerkezete, szinte egybehangzó vélemények szerint, három ok miatt recseg, ropog. Egyfelől a reálgazdaságtól elszakadt pénzügyi szféra rablógazdálkodása, és az általa okozott hitelezési válság; másrészt a fosszilis energiaforrások kitermelési csúcsai és ütemesen apadó készletei miatt állandósuló tőkepiaci nyomás (amely nemcsak az energiahordozók világpiaci árát tartja mesterségesen magasan, hanem kitolja a pénzügyi válság „szavatossági idejét” is); s végezetül az éghajlatváltozás elleni koncentrált (technológiai, társadalmi) fellépés konkrét és becsült költségei miatt. E három hatás együtt, és egymást erősítve olyan méretű gazdasági válságot generált, amely horderejét és jelentőségét tekintve legfeljebb az 1929-33-as „Nagy Gazdasági Válsághoz” hasonlítható.
(Részlet. A fejezet teljes terjedelemben a könyvben olvasható)
[1] A 3.7.1 alfejezet meghatározása szerint a „zöldipar” kifejezés alatt három – fejlődését tekintve, egymástól különállóan kialakult – iparágazat összességét értjük. Ez a három ágazat a környezettechnológiai alkalmazások (víz-, és hulladékgazdálkodás, bio-élelmiszeripar, stb.) a megújuló és alternatív energiák, és a rájuk épülő alkalmazások (elektromos és hibrid jármű ipar, bio-üzemanyag ipar, szintetikusenergia ipar, hidrogén és üzemanyagcella ipar, stb.), valamint az energiahatékonyság (takarékos izzók, szigetelő-anyag ipar, okos-villamoshálózat ipar, stb.).