A genezis szerint a Földön elsőként létrejött az ökoszisztéma, azaz az élőlények, és az őket körülvevő természet, élőhely bonyolult rendszere alakult ki. Ám ez a „paradicsomi állapot”, mintegy 30 ezer évvel ezelőtt, a homo sapiens megjelenésével – ha lassan is, de – alapvetően megváltozott. A „civilizálódó”, majd társadalomba rendeződött ember kivált a természetből, attól egyre kevésbé függött, sőt, mind többet és egyre hatékonyabban használta annak erőforrásait. Ezzel kezdetét vette a szocio-kulturális evolúció folyamata.
A természettől való függetlenedési folyamatában az embert kezdetben eszközei, majd az eszközök tudatos tervszerű használata, vagyis a technológiái folyamatok segítették. A szerszámok és eljárások kezdetben egyszerűek (primitívek) voltak, de a rohamos fejlődés hatására (felfedezések, találmányok, K+F, innováció) azok bonyolultabbá, hatékonyabbá váltak. Ilyen munkaeszköz lett a fegyver, és később pénz is, melyek – mondhatnánk – minden más munka- (termelési) eszköznél hatékonyabbnak bizonyultak.
Egyetértve Lányi Andrással abban, hogy „a környezet és a szervezet, a természet és a társadalom, a társadalom és az egyén nem elhatárolható jelenségek, hanem azok a köztük lévő viszony által léteznek, s ezért az emberi társadalmak az ökoszisztéma önszabályozó rendszerének alrendszerei”[1], meg kell, hogy állapítsuk, az embernek nevezett önszabályozó alrendszer - legalább is az elmúlt évszázadokat illeti - helytelenül, mi több a rendszer egészére ártalmas módon működik.
(Részlet. A fejezet teljes terjedelemben a könyvben olvasható)
[1] Lányi András: Együttéléstan - A humánökológia a politikai filozófiában