Az egyik leggyakrabban előforduló közpolitikai vélekedés szerint a „környezetvédelemben nincsen jobb és baloldali politika, a környezetszennyezés nem ismer sem határokat, sem pedig politikai szekértáborokat”. Magyarán a környezetvédelem, mint egyfajta politikai neutrum, „köszöni szépen”, nagyon (is) jól meg van a politika nélkül, s amennyiben ez lehetséges – olvashatjuk a sorok között –, a „magas politika” a jövőben is tartsa magát távol a környezetvédelem ügyeitől.
Sajnos azt kell mondanunk, hogy ez az álláspont elméletileg talán még igaz is lehetne (bár ebben sem vagyok biztos), de a gyakorlatban semmiképpen sem állná meg helyét. Az elmúlt években szerzett hazai és nemzetközi tapasztalataim éppen ennek ellenkezőjét igazolják: igen is van különbség, és nem is csak felfogásbeli, hanem a konkrét cselekvésekben is megnyilvánuló igen jelentős „politikai” különbség a környezetvédelem megvalósításában, mégpedig attól függően, hogy a döntéshozók, a végrehajtók, mi több, a kritikai véleményeket megfogalmazó érdeklődők melyik nagy politikai eszmeáramlathoz, vagy politika közösséghez vonzódnak. Ráadásul, ha a környezetvédelemnél tovább tekintünk, és a környezetpolitikáról, a zöld gazdaságról, vagy a zöldpolitikáról vallott nézeteket és/vagy a velük kapcsolatos hatalomgyakorlást is tekintetbe vesszük, akkor egyenesen „ordító különbségeket” látunk a különböző politikai pártok és irányzatok gyakorlata között.
Csupán analógiaként szeretnénk említeni a betegség, vagy a bűnözés példáját: önmagában (a környezetszennyezéshez hasonlóan) mindegyik mentes a politikától, de az ellenük való küzdelem megszervezése, működtetése és mindenekelőtt finanszírozása nemcsak a szakmát művelő szakembereket osztja meg a „hogyan és miként” vonatkozásában, hanem a közjavak finanszírozásáért felelős, a köz által megválasztott politikusokat is.
Abban tehát, hogy legyen a levegő tiszta, a vizek pedig mentesek a szennyezéstől, kivétel nélkül mindenki egyetért. Abban a kérdésekben azonban már kevésbé mutatkozik egyetértés, hogy ki, hogyan és mikor fizessen a szennyezések kármentesítéséért, a prevencióért. Abban a pillanatban, amikor feltesszük ezeket a kérdéseket, jelentős társadalmi és politikai nézeteltéréseket tapasztalunk, és nem véletlenül: ugyan a közjavak megőrzéséről, a közös érdekek védelméről beszélünk, de mindeközben az egyéni felelősségvállalás (és fizetőképesség határait) feszegetjük. Azzal mindnyájan egyetértünk, hogy legyen alacsony társadalmunk és gazdaságunk szén-dioxid (CO2) kibocsátása, de azzal már nem feltétlenül, hogy ennek érdekében mondjuk több atomenergiát használjunk-e, vagy példának okáért a keletkező szén-dioxidot bepréselhetjük-e az alattunk lévő földkéregbe[1]. Vagyis a megoldási alternatívákat tekintve már eltűnik a korábbi egyetértés. Az amerikaiak a biochar[2] módszerre esküsznek, míg Európában sokan arra sem hajlandóak, hogy támogassák az erdők „CO2 nyelőként” való elismerését.
Elérkezett tehát annak ideje, hogy minden jelentős politikai tömörülés, filozófiai irányzat végiggondolja – ha eddig még nem tette volna meg –, mit és hogyan kezdjen a XXI. század legfenyegetőbb kihívásaival: az éghajlatváltozással, a gazdasági növekedés fétise által kialakult túltermelés globális alapproblémájával, az egyre súlyosbodó ökológiai katasztrófával, az elsivatagosodás és a vízhiány jelenségével vagy a kimerülő természeti erőforrásokkal. Ám ebben a pillanatban már meg is haladtuk a környezetvédelem fogalmát, immár a környezetpolitika kérdéseivel és feladataival foglalkozunk. Egyelőre kevesen hajlandók felismerni, hogy a hagyományos értelemben vett környezetvédelmi kérdések és problémák nem szigetelhetők el a társadalmi-gazdasági problémáktól, azok megoldása nem szorítkozhat kizárólagos módon a szennyezések mérséklésére vagy kármentesítésére, azaz a problémamegoldásnak kapcsolódnia kell a szennyezésekhez vezető gazdasági-társadalmi okok kezelésére és felszámolására is. Következésképpen szükségletként fogalmazódik meg az egységes, átfogó, integrált környezetpolitikai szemlélet és fellépés gyakorlatának megvalósítása.
(Részlet. A fejezet teljes terjedelemben a könyvben olvasható)
[1] A szennyezőanyag geológiai módon való megkötésének vitatott, de sokak által támogatott technológiája (CCS)
[2] Ősi, amerikai még Kolumbusz előtti technika a földbe elásott faszén. Ezáltal megköthető és kivonható a CO2 a levegőből és még a talajminőséget is javítja. Az így termővé tett talaj az un. terra preta, ami portugálul fekete földet jelent.